Kiegészítő olvasmányok az ókori Közel-Kelet kultúráihoz.

Források az ókori Napkelethez

Sárközy Miklós letölthető cikkei.

Iranisztika, perzsák, párthusok, szaszanídák.

2020. április 30. - Tarnóczki József

Sárközy Miklós (1976) iranista történész 2008-ban szerezte meg doktori oklevelét iranisztikából az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ugyanezen intézmény tanszékein 2006-tól kezdve már rendszeresen tartott előadásokat, illetve állandó oktatója volt a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának is. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének Ókortörténeti- és Segédtudományi Tanszékén dolgozik egyetemi docensként.

Tagja az Association for the Study of Persianate Societies, az International Hafez Society, az International Society for Iranian Studies, valamint az European Society for Central Asian Studies nevű tudományos egyesületeknek, 2010 óta pedig a Magyar-Iráni Baráti Társaság elnöke.

A perzsa és az angol nyelvű felsőfok mellett német, olasz, francia, orosz és tadzsik nyelvekből középfokú képesítéssel rendelkezik, valamint olvasási szinten elsajátította az ógörög, latin, arab, óperzsa, középperzsa, párthus, szogd és török nyelveket. Ez irányú képzettségéből adódóan több, mint húsz éve tevékenykedik szaktolmácsként és idegenvezetőként Irán, illetve Közép-Ázsia különböző országaiban.

1999-óta negyvennégy alkalommal járt Iránban, a magyarországi sajtó pedig rendszeresen kikéri a szakvéleményét a közel-keleti térséggel kapcsolatos jelenkori válsághelyzet kapcsán.

*A fent szereplő adatokat a következő linken ellenőrizheti az olvasó: https://btk.kre.hu/index.php/sarkozy-miklos

Fő kutatási területe Irán és Közép-Ázsia történelme, nyelvészete, vallástörténete és irodalma, az ókortól egészen napjainkig. Kiemelt figyelmet fordít a Selyemúttal kapcsolatos tanulmányokra, az iszlám kori Közel-Kelet történelmére, valamint a jelenlegi Irán társadalmára és kultúrájára.

Az interneten megjelent számos munkája közül ezúttal kizárólag azokat a cikkeit emeltem ki, amelyek érintik az ókor történelmét. A cikkeket az Elektronikus Periodika Archívum, illetve az Ókor folyóirat archívumában találhatjuk meg szabadon letölthető formában, vagy közvetlenül is megtekinthetőek az alábbi címekre kattintva:

»Sárközy Miklós: A perzsa király asztalánál: Étellista a későszászánida Iránból. (Cikk megjelent: Orpheus Noster, 2010.(2. évf.) 1. sz. 93-112.)

Pdf származási helye: http://epa.oszk.hu/03100/03133/00002/pdf/

Sárközy Miklós alábbi cikke azon téveszméket igazítja helyre, melyeket alulképzett szerzők terjesztenek a párthusokkal kapcsolatban, emellett pedig hasznos ismereteket kapunk a Párthus Birodalomról, illetve megalapítóinak származásáról is. A cikk a Tényleg! nevű, szaktudósok által szerkesztett honlapon jelent meg 2013. május 16-án:

»Sárközy Miklós: A párthusok  (Cikk megjelent: https://tenyleg.com, 2013. május 16.)

*Sárközy Miklós legutóbbi írásai "Iszfahán és a Selyemút világa", illetve "Egy kereskedőnép a Selyemúton: a szogdok és a Buhara története" címmel jelentek meg. Mindkét cikket a Határtalan Régészet című archeológiai magazin 2020. V. évfolyam 1. számában találhatjuk meg. A folyóirat ezen számát a Móra Ferenc Múzeum internetes boltjából rendelheti meg az érdeklődő a következő címre kattintva: http://muzeumibolt.hu/

 

Eddig megjelent magyar nyelvű könyvei:

Sárközy Miklós (szerkesztő és fordító): Perzsa ​közmondások. (Kelet, 2010)

Mohammad Taghi Rouhi - Sárközy Miklós: Irán - a négy évszak országa. (Iráni Iszlám Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, 2009)

Sárközy Miklós: Irán - A négy évszak országa. (Bővített kiadás, Kossuth Kiadó, 2018.) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://forrasokazokorinapkelethez.blog.hu/api/trackback/id/tr8515646666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása